Koronavírus


Notice: Undefined variable: post in /home/keresi/dkpecs.hu/wp-content/plugins/cardoza-facebook-like-box/cardoza_facebook_like_box.php on line 882

Notice: Trying to get property of non-object in /home/keresi/dkpecs.hu/wp-content/plugins/cardoza-facebook-like-box/cardoza_facebook_like_box.php on line 882

Koronavírus – DK: a kormány felelős a megbetegedett egészségügyi dolgozókért
Budapest, 2020. március 28., szombat (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány a felelős minden koronavírussal megfertőződött egészségügyi dolgozóért, mivel nem adtak nekik időben megfelelő védőfelszerelést – mondta László Imre, a párt egészségügyi szakpolitikusa, Újbuda polgármestere szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.
A politikus kifejtette, az ellenzéknek igaza lett, amikor azt mondta, nagy baj lesz abból, ha az egészségügyben dolgozók, köztük a háziorvosok nem kapnak megfelelő védőfelszereléseket. A napokban derült ki ugyanis, hogy Gazdagréten és Őrmezőn két háziorvos fertőződött meg koronavírussal, ők most házi karanténban vannak. Ennek eredményeként a tízezer lakosú Őrmezőn nem maradt háziorvos, hiszen a terület két másik orvosát korábban életkoruk, illetve egészségügyi állapotuk miatt kivonták a rendelésből – tette hozzá.
László Imre szerint a háziorvosok és a szakrendelőkben dolgozók alkalmatlan vagy semmilyen védőfelszerelést nem kaptak, ha pedig megbetegednek, akkor egészségügyi ellátások szűnhetnek meg, illetve az orvoshoz fordulók megfertőződhetnek.
Hangsúlyozta, Újbuda önkormányzata ennek megakadályozására nagyszabású maszkbeszerzést indított, amely folyamatban van, a DK pedig azt kéri a kormánytól, hogy engedje el az országba behozott termékek áfáját és vámkezelési díját. A kormány legalább azon ne akarjon pénzt keresni, ha valaki helyette végzi el a feladatát – fogalmazott László Imre.

DK: Azonnal emeljék duplájára az egészségügyi dolgozók bérét!

Hiába állnak a magyar egészségügyi dolgozók a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában, az eddig évek alatt elcsepegtetett emelésekkel annyit sikerült elérni, hogy az alacsonyabb bérkategóriába tartozó egészségügyiek fizetése ma már eléri a minimálbért. Sőt, két hete még maga Dömötör Csaba államtitkár nyilatkozott úgy, hogy hiába a rendkívüli helyzet, a túlterhelt mentősök, orvosok és ápolók, először emberéleteket kell menteni, az anyagiak csak ezután jönnek. Pedig a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége nemrég soron kívüli béremelést kért a kormánytól, hiszen a veszélyhelyzet rendkívüli erőfeszítéseket követel minden egészségügyi dolgozótól. Eközben a kialakult helyzetben emberfeletti munkát végző egészségügyiek fáradozásait szerte Európában, így a szomszédos Szerbiában és Szlovéniában is béremeléssel és rendkívüli juttatásokkal ismerik el az ottani kormányok.
A DK követeli, hogy a kormány azonnali hatállyal emelje duplájára az egészségügyi dolgozók fizetését! Ezt a lépést már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie, de a kialakult helyzet most szomorú apropót szolgáltat az azonnali bérrendezésre. Nem késlekedhetünk tovább, az emberélet nem játék, az egészségügyi dolgozók elismerése és a 100 százalékos béremelés a minimum, amit ebben a helyzetben a kormány megtehet!

Dr. Komáromi Zoltán
a DK egészségügyi szakpolitikusa, háziorvos

Szólj hozzá!


Notice: Undefined offset: 0 in /home/keresi/dkpecs.hu/wp-content/plugins/cardoza-facebook-like-box/cardoza_facebook_like_box.php on line 924